Munkatársaink

viki

Zöldi-Kovács Viktória

Gyógytornász-manuálterapeuta

Szüleim révén már gyerekkoromban megtanultam a mozgás, sport szeretetét. A gimnáziumi évek alatt fokozatosan...

Szüleim révén már gyerekkoromban megtanultam a mozgás, sport szeretetét. A gimnáziumi évek alatt fokozatosan vált számomra világossá, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

17 évesen elvégeztem a Svéd masszázstanfolyamot, majd dolgozni kezdtem nyaranta egy balatoni szállodában. Rájöttem, hogy nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, embereknek segíteni, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy gyógytornász legyek. Végül 2009-ben diplomáztam a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán.

Ezt követően kezdtem el dolgozni a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház mozgásszervi osztályán, ahol végül 5 évet töltöttem el. Tapasztalatot szereztem az ortopédiai, reumatológiai és traumatológiai betegek rehabilitációjában. Itt vált világossá számomra, hogy mennyi megbetegedés származik a mozgásszegény életmódból, valamint az is, hogy ez visszafordítható, helyrehozható célzott kezelésekkel.

2014 októberében kezdtem dolgozni a Doctorfit Gerincambulancia Marek József utcai rendelőjében, majd gyermekeim születése után a főorvos úrral közösen megnyitottuk a veresegyházi rendelőt.
2023 januárjában pedig férjemmel közösen megnyitottuk a veresegyházi Mobilitárs Egészségházat, ahol a mozgásszervi problémákat komplexen, több szakember együttműködésével gyógyítjuk.
Célkitűzésem, hogy legjobb tudásom szerint segítsek a hozzám fordulóknak visszanyerni, vagy jobb formába hozni egészségi állapotukat, ezzel hozzájárulni egy jobb életminőség eléréséhez, fenntartásához.

Továbbképzéseim:
2010 Dorn terápia és Breuss masszázs
2012 Kinesiotaping tanfolyam
2015 3D scoliosis terápia
2016 Barvicsenko manuálterápia
2020 Nyaki szegmentális stabilizációs tréning
2021 Mckenzie lumbális gerinc
2023 Stecco-féle fascia manipulatios technika 1-2-3-4-es modul

Még többKevesebb
katalin

Juhász-Nagy Katalin

Gyógytornász

Gyerekkorom óta érdekelt az emberi test, azon belül is leginkább a váz-, és izomrendszer, illetve vonzott a masszázs világa...

Gyerekkorom óta érdekelt az emberi test, azon belül is leginkább a váz-, és izomrendszer, illetve vonzott a masszázs világa. Szerettem volna mélyreható ismereteket szerezni e téren, megismerni az emberi szervezet működését, a betegségek, fájdalmak okát és hogy hogyan tudom kezelni azokat, ezáltal gyógyítani. Ezért is volt célom, hogy olyan szakmát tanuljak, mely érdekel és szeretek. Így fordultam a gyógytorna felé.

2009-ben végeztem a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. A diplomaszerzést követően sikeresen el is helyezkedtem a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézetben, ahol ortopédiai, reumatológiai, mozgásszervi és neurológiai rehabilitációs területen szereztem tapasztalatot. Ezután az újpesti Árpád Kórház traumatológiai osztályán dolgoztam az intézmény bezárásáig, majd pedig a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban szereztem további tapasztalatot belgyógyászati, sebészeti és traumatológiai területen.

Igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni a hozzám fordulóknak, legyen szó traumás sérülésről, ortopédiai vagy reumatológiai megbetegedésről, műtét előtti felkészítésről, műtét utáni rehabilitációról vagy csak egy általános átmozgató, karbantartó, közérzetet javító tornáról.
Célom, hogy a mai rohanó, leginkább ülő életmódot folytató világban segítsek a panaszok enyhítésében, azok megszüntetésében és megtanítani, hogyan tudják pácienseim a fájdalmak újabb kiújulását elkerülni, így az együtt elért eredményt megtartani.

Törekszem a hozzám fordulóktól kapott visszajelzések alapján az egyéni kezeléseim folyamatos javítására, további szakmai képzésekkel fejleszteni tudásomat, hogy minél eredményesebben és magasabb színvonalon segíthessek.

Még többKevesebb
zsófia

Tarr Zsófia

Gyógytornász

2000-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán gyógytornászként. Tanulmányaim során...

2000-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán gyógytornászként. Tanulmányaim során Hollandiában és Németországban is szereztem gyakorlatot traumatológiai és ortopédiai osztályokon a mozgásszervi elváltozások fizioterápiás kezelésében.

Korábban a Bethesda Gyermekkórházban, jelenleg félállásban a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikájának Tűzoltó utcai részlegében dolgozom.

A kórházi munka mellett 15 éve magánrendelőben foglalkozom felnőtt és gyerek páciensekkel. Folyamatosan részt veszek továbbképzéseken, munkám során elsősorban ortopédiai elváltozások kezelésével, mozgásszervi sérülések utáni rehabilitációval foglalkozom.
Szeretettel várom a gyógyulni vágyó pácienseket minden korosztályból!

Továbbképzéseim:

- Maitland-manuálterápia 2a szint (a gerinc és végtagok fájdalmának, mozgásbeszűkűlésének kezelésére irányuló módszer)

- Schroth-terápia (a gerincferdülés, Scheuermann-kór és egyéb tartáshibák kezelésére szolgáló egyéni gyógytorna-kezelés)

- Funkcionális vizsgálat (Thera-Team Képzési Központ: izomláncok működésének vizsgálata a hatékonyabb testtartásjavító, izomerősítő gyakorlatanyag összeállítása érdekében)

- McKenzie A, B, C (a gerinc különböző szakaszin kialakuló porckorongsérv okozta fájdalom enyhítésére alkalmazott kezelés)

- Neurodinamika (a perifériás idegekhez köthető fájdalom vizsgálata és kezelése)

- Kineziotape-ragasztás

- Lumbális stabilizációs tréning (krónikus derékfájás, porckorongsérv hosszútávú rehabilitációját segítő módszer)

- Neuro-ortopédiai manuálterápia (INOMT-német neuro-ortopédiai manuálterápiás intézet, az ortopédiai, illetve sérülésből eredő elváltozások, fájdalom kezelése az ízületek mobilizálásával és lágyrészek – izmok, kötőszövet – kezelésével)

Még többKevesebb
kata

Pálfi Kata

DSGM Szakgyógytornász

Gyerekkoromtól kezdve a sport és a mozgás határozta meg az életem, családi események tereltek a gyógytornászi pályára...

Gyerekkoromtól kezdve a sport és a mozgás határozta meg az életem, családi események tereltek a gyógytornászi pályára.

Diplomát a Pécsi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Zalaegerszegi Tagozat gyógytornász szakán szereztem 2001-ben. A főiskola elvégzése után a Pécsi Neurológiai Klinikán kezdtem el dolgozni, majd 2003-tól Gödöllőre költöztem, ahol a helyi rendelőintézetben folytattam a szakmai munkámat. Számos traumatológiai, ortopédiai, neurológiai esettel találkoztam és sok tapasztalattal zárult ez a korszak.

Folyamatosan részt vettem szakmai továbbképzéseken:

- Terrier-féle lágyrészmobilizációs technika I-II. tanfolyam
- Gerincjóga tanf.
- Kineziotape tanf.

2009-ben felvételt nyertem a Dévény Anna Alapítvány DSGM szakgyógytornász képzésére, ahol 2011-ben fejeztem be tanulmányaimat. Szerencsésnek érezhetem magam, hiszen még személyesen tanulhattam a módszer megalapítójától. 2011-től a Dévény Anna Alapítványnál kezdtem el dolgozni, jelenleg is részmunkaidőben veszek részt a szakmai munkában.

Célom, hogy minél több Szülővel megismertessem, miért is fontos a preventív felmérés a legkisebbeknél, a mozgásfejlődés megfelelő sorrendje-ideje, és ha szükséges a Dévény-terápia. Empátiával és türelemmel igyekszem fordulni a hozzám érkező kis páciensekhez és Szüleikhez.

Még többKevesebb
andi

Kállai-Szekeres Andrea

Masszőr

Fő célom, hogy vendégeim olyan szolgáltatást kapjanak, aminek eredményeként egészségesebbek lesznek...

Fő célom, hogy vendégeim olyan szolgáltatást kapjanak, aminek eredményeként egészségesebbek lesznek! A kezelések mindig a testi adottságokhoz és állapotokhoz mérten az egyedi igények valamint az orvosi diagnózis és javaslatok alapján történnek.

Szeretettel várom meglévő és új vendégeimet.

Még többKevesebb
judit

Wirnhardt-Dóbiás Judit

Sportrehabilitációs tréner

Gyermekkorom óta szerves része életemnek a sport, 12 évig versenyszerűen karatéztam, majd jött a testnevelés szak...

Gyermekkorom óta szerves része életemnek a sport, 12 évig versenyszerűen karatéztam, majd jött a testnevelés szak, ahol nagyon sok sportággal megismerkedtem. 20-as éveimben még nem voltak különösebben mozgásszervi problémáim, sérüléseim, ezért nem is foglalkoztam a túlterhelésből adódó hosszútávú következményekkel. Sajnos mára viszont, a rendszeres és egyoldalú terhelések miatt személyesen is megtapasztalhattam egy-egy mozgásszervi problémából adódó nehézséget. 15 éve vagyok pedagógus, és a munkahelyi környezetemben is nagyon sokan szenvednek mindennapi fájdalomaktól, mozgásszegény életmódjuk okán kialakult degeneratív elváltozások miatt, vagy az éppen egyoldalú terhelések miatt. Többek között ezért is kezdtem el a mozgásszervi rehabilitációval foglalkozni, valamint azért, mert testközelből látom, hogy a versenysport és a szabadidősport is milyen nagy károkat okozhat az emberi test, mozgás apparátusában, legyen akár gyerekről, akár felnőtt emberről szó. Célul tűztem ki, hogy ezen a területen szeretnék segítséget nyújtani sportolóknak, hobbi sportolóknak és hétköznapi embereknek egyaránt. További célom, hogy egy olyan szemléletet alakítsak ki a hozzám forduló páciensekben, amivel a jövőben megelőzhetik az ilyen jellegű problémákat, valamint a sportból, túlterhelésből adódó sérüléseiket.

2005-ben végeztem az Eszterházy Károly Főiskolán testnevelés szakon. 2008-ban,
gyermekeim születése után elvégeztem a Gyógytestnevelés szakot a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karán. A mai napig foglalkozom gyógytestneveléssel a Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskolában. 2011-ben diplomáztam biológusként az Eszterházy Egyetemen és azóta is tanítok biológiát felső tagozaton.

2021-ben szereztem Gerinctréneri képesítést a Feövenyessy Medical Fitness Akadémián, amit beépítek a testnevelés és a gyógytestnevelés óráimba is.

2022-ben végeztem el a Sportrehabilitációs képzést szintén a Feövenyessy Akadémián, ahol megtanultam a komlex mozgásszervi és sport állapotfelmérést, valamint a hétköznapi és a sport ártalmak és sérülések megelőzését, ezek ellátását, valamint a hatékony prevenciós és rehabilitációs program megtervezését és levezetését, egy holisztikus és fascia szemléletű rehabilitációban. Mindezek mellett végeztem Kineziológiai tapasz/Sporttapasz, valamint Nyirokmasszázs képzéseket is.

Szeretettel várok minden kedves gyermeket, felnőttet, sportolót, nem sportolót, akinek mozgásszervi panaszai, elakadásai vannak!

Még többKevesebb
szilvi

Schmidt-Kozma Szilvia

Személyi edző

A gyermekeim születése előtt hosszútávú országúti kerékpároztam, előtte versenyszerűen úsztam...

A gyermekeim születése előtt hosszútávú országúti kerékpároztam, előtte versenyszerűen úsztam, és több évig lovagoltam is. Az ezen évek alatt felgyűlt "miért"-ek és a szülés után a sporthoz való visszatérési folyamatok ihlették edzői pályámat. Jelenleg kizárólag személyi edzéseket tartok, egyénre szabott edzéstervvel, holisztikus szemlélet mellett.

Célcsoportom többségében az édesanyák, de céljaim velük is túlmutatnak a szülés utáni regeneráción. Rajtuk kívül szeretettel várok mindenkit, aki érteni szeretné a saját teste működését, aki mozgásszervi panaszokkal vagy nehézségekkel küzd, fogyni szeretne, vagy iránymutatásra lenne szüksége az elinduláshoz!

Még többKevesebb
éva

Faluközi Éva

Health coach és életmód tréner

Életvezetési tanácsadóként 20 éve tartok támogató, megoldáskereső segítő beszélgetéseket.

Életvezetési tanácsadóként 20 éve tartok támogató, megoldáskereső segítő
beszélgetéseket.

Lehetnek az életedben olyan helyzetek, amikor szükséged van segítségre. Valakire, aki nem csupán meghallgat, hanem érti, érzi és tudja, hogy miről beszélsz. Segítséget kérni nem könnyű, ahogy fogorvoshoz sem szívesen megyünk… Talán felmerül benned az a kérdés is, hogy egy idegen ember miben tudna neked segíteni.

Amikor döntéshelyzet előtt állsz és bizonytalan vagy, hogy merre indulj, vagy amikor párkapcsolati problémáid miatt a mindennapjaid feszülten telnek, akkor kimozdíthat a helyzetedből egy szakemberrel való beszélgetés. Váratlan helyzetek, kihívások mindannyiunk életében előfordulnak, legyen ez egy betegség, baleset vagy bármilyen változás, amit egy egy életszakasz hoz számunkra. A folyamatos, dinamikus változás az életem része, folyton megújuló, újrakezdőnek tartom magam és ezáltal hitelesnek is.

Az elmúlt 20 év alatt az alábbi területeken képződtem és egyes képzések jelenleg is folyamatban vannak:

integrál pszichológiai tanácsadás, tréner és mediátor, életvezetési és együttműködő kommunikációs tanácsadó, health coach, életmód tréner. A tanulmányaim mellett több, mint 1500 egyéni és csoportos önismereti órán vettem részt.

Párommal 3 tini gyereket nevelünk és egy felnőtt, családos fiam van. Hálás vagyok értük.

Hiszem, hogy mindenkinek lehetősége van egy kiegyensúlyozott, harmonikus életre, szem előtt tartva, hogy mindig van választás! Az ehhez vezető úton igyekszem segítséget nyújtani.

Itt tudsz rólam többet olvasni:

falukozieva.hu

Bejelentkezés:
06 20 349 5764

Még többKevesebb
szilvia

Pásztó Szilvia

AUVO okleveles kezelő

2024 nyarán az elsők között végeztem el az első nemzetközi Auvo kezelői képzést Magyarországon. 

2024 nyarán az elsők között végeztem el az első nemzetközi Auvo kezelői képzést Magyarországon. Közvetlen a módszer atyjától, Jouko Kivimetsä-tól és Kokavecz Katától, a Medközpont alapítójától tanultam meg az Auvo érintés művészetét. Amikor hallottam erről a módszerről, azonnal beleszerettem és úgy éreztem, hogy ez lesz az én utam. Ezzel a módszerrel – és további kiegészítő kezelésekkel – szeretnék segíteni azoknak, akiknek szükségük van rá, és tabletták helyett inkább a természetes módszereket részesítik előnyben.

Még többKevesebb
edina

Gesztesi Edina

Alapozó terapeuta

Több mint egy évtizedig dolgoztam óvodapedagógusként. Ez idő alatt tapasztaltam, hogy... 

Több mint egy évtizedig dolgoztam óvodapedagógusként. Ez idő alatt tapasztaltam, hogy egyre több eltérő fejlődésmenetű és viselkedésű gyermek, akiknek nem megoldható a fejlesztése az óvodai kereteken belül. Egyre inkább azt éreztem, hogy nekem velük kell foglalkoznom. Az Alapozó terápiával az ő képességeiket szeretném javítani, hogy könnyebben boldoguljanak az iskolában, az életben.

Végzettségeim:

1996 Óvodapedagógus diploma
2019 Alapozó Terápia képzés
2020 Alapozó Terapeuta képzés
2024 Homloklebeny Tréner képzés

Még többKevesebb
viki

Hegedűs Viktória

Craniosacrális segítő

Célom, hogy a craniosacrális kezelés által segítsek a mindennapos stressz okozta ártalmak csökkentésében...

Célom, hogy a craniosacrális kezelés által segítsek a mindennapos stressz okozta ártalmak csökkentésében, ezáltal egy kiegyensúlyozottabb és egészségesebb élet kialakításában. 

Eredeti foglalkozásom jogász, ám gyermekeim születésével párhuzamosan egyre inkább a segítő hivatás kezdett vonzani. Dúlaként célul tűztem ki, hogy segítsem az anyák testi-lelki jóllétét, regenerálódását a szüléskörüli időszakban. A craniosacrális terápiával az első covid betegségem után visszamaradt tüneteim kapcsán ismerkedtem meg. Mindig is vonzott a holisztikus szemlélet, de a nehéz élethelyzetnek hála saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a craniosacrális kezelés látványos és gyors eredményeket tud hozni. Ekkor határoztam el, hogy megtanulom ezt a módszert, hogy minél több embernek tudjak segíteni.

A Biodynamic Craniosacral Hungary képzéseit végeztem el, a craniosacrális terápia biodinamikus ágát gyakorlom. A szervezet öngyógyulását kísérem, és a teljes mértékben személyre szabott kezelés során a test belső bölcsességét helyezem előtérbe, amely – ha lehetőséget kap – azonnal elkezdi újrarendezni önmagát, pontosan abban a sorrendben és intenzitással, amelyre az adott személynek éppen szüksége van.

Még többKevesebb
fruzsi

Hirsch Magdolna

Dietetikus, jógaoktató

2010-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem Dietetika szakán. Jelenleg klinikai dietetikában és...

2010-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem Dietetika szakán. Jelenleg klinikai dietetikában és élelmezésvezetésben dolgozom. Szeretettel várlak, ha dietetikai tanácsadásra van szükséged elhízás, cukorbetegség, PCOS, epebetegség, magas vérnyomás, májbetegség, székrekedés, hirtelen fogyás, stb miatt.

Azt tapasztalom, hogy a helyes táplálkozás nemcsak a gyógyulásban, hanem az egészség megőrzésében is kulcsfontosságú szerepet játszik, ezért azokat is várom, akik egy egészségesebb, tudatosabb táplálkozásra vágynak. Számomra a dietetikai tanácsadás nem szigorú szabályokról, hanem közös gondolkodásról és együttműködésről szól. Hiszek a beszélgetések erejében – abban, hogy mindenki útja egyedi, és abban is, hogy kis lépésekkel tartós változások érhetők el. Szeretem megismerni a hozzám fordulókat, és amennyire lehetséges, a betegség, elhízás eredeti okára közösen rájönni. Innen érdemes elindítani az életmódváltást, aminek a diéta az egyik, de nem az egyetlen pillére!

Számomra a test, a lélek és a szellem elválaszthatatlanok, ezért nagyon szeretek jógázni, olvasni, barátainkkal időt tölteni és a természetet járni.

Fordulj hozzám bizalommal segítő támogatásért, vagy ha iránymutatásra van szükséged a táplálkozásoddal vagy az azzal összefüggő betegségeddel kapcsolatban!

Még többKevesebb

Rólunk mondták

Maximális odafigyelés és szakértelem. Az első kezelés után nagyban javult az állapotom. Köszönöm. - Tóth Gábor

A környezettel is és a velem való foglalkozással is nagyon elégedett vagyok. Jó lenne, ha egy kicsit közelebb lenne. - Vanicsek Mária

Nagyon kedves, nagyon profi terapeuta. Fiamnak és nekem is, már az első kezelés után sokat csökkentek a panaszaink. - Hrubos Anita

Korrekt állapotfelmérés, előzetesen megnézte a leleteimet. Manuálterápia hatását külön nehéz megállapítani, de alapvetően bízom a kezelésben. A torna erőssége maximálisan az állapotomhoz illő. - Tölgyesi Botond

Köszönöm nagyon jól esett az otteltöltött idő-kezelés és jobban érzem magam. Köszönettel - Mezei Lászlóné